Mi kerül a bababőrre?

  • 2017-04-29

Lehetőségeimhez mérten egészség- és környezettudatosan vásárolok. Pont a kisfiamnak szánt kozmetikumoknál ne figyelnék erre?!

Úgy gondolom, egyáltalán nem mindegy, mi kerül a kicsik bőrére és azon át a szervezetükbe, ezért a bababarát termékek mellett tettem le a voksomat. Ugyanakkor őszintén be kell vallanom azt is, nem egyszerű a temérdek áru közül kiválasztani a legmegfelelőbbet. Mert én például olyat keresek, amely nem tartalmaz ásványi olajat, színezőanyagot, tartósítószert, illetve allergizáló illatanyagot, mégis tudja a dolgát. No és persze ne kelljen egy popsikrémért és egy babafürdetőért cserébe fél GYES-nyi összeget a drogériában hagynom.

Megtalálni az igazit bizony a babakozmetikumok esetében is komoly feladat. Ahhoz, hogy rálelj, szükséged lesz némi szerencsére, egy kis keresésre-kutatásra, no meg valamennyi tudatosságra is.

Az üzletek polcain halomban állnak a különféle kencék. Hogy ki tudd választani a legmegfelelőbbet, első lépésben olvasd el a termékcímkén szereplő információkat!

Persze tudom én, hogy anyaként a vásárlás igazi kalandtúra. Ha veled van a kicsi, akkor valószínűleg nem fogja díjazni a címkebogarászást, mikor ennyi macera helyett a játszótérre is mehetnétek. Ha pedig épp kaptál egy kis kimenőt, ezernyi más dolgod is lenne. Ennek ellenére azt javaslom, mégis szánj némi időt minderre! Akár úgy, hogy ha elcsendesedik este a ház, kutakodsz egy kicsit a neten. Ma már részletes termékleírást, sőt még címkefotókat is találhatsz a világhálón.

Nagyon sokáig azt gondoltam, ez elég is. De tévedtem.

A fogyasztóvédelmi hatóság – még 2016-ban - laboratóriumi körülmények között 40-féle babakozmetikumot vizsgált meg.

Volt közöttük olyan hintőpor, amelyben tartósítószerek voltak. Nincs ezzel semmi gond, a gyártók ezt megtehetik. Ugyanakkor az már igazán aggályos, ha erről nem tájékoztatnak bennünket, fogyasztókat. Mert bizony egyes tartósítószerek irritálhatják az érzékeny bababőrt.

Sőt, továbbmegyek. 2015 végétől kezdődően egyes parabének tiltólistára kerültek. Ezek a tartósítószerek ma már nem tehetők bele azokba a kozmetikumokba, amelyeket három év alatti gyermekek pelenkával fedett testfelületére szánnak, s nem kerülnek leöblítésre. Minden egyéb esetben továbbra is lehet használni ezeket az anyagokat, de csak az alábbi figyelmeztetéssel ellátva forgalmazhatók: „Ne használja a pelenkával fedett bőrfelületen!”

Nos, több hintőpor is tartalmazott ilyen összetevőket, ám a figyelmeztető feliratot nem tüntették fel a címkéjükön.

Két kérdés vetődik fel bennem ezzel összefüggésben:

Vajon azok az anyukák, akik megvették a kifogásolt hintőporokat, tisztában voltak ezzel?

A választ sejtem. Ha nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a terméket pelenkával fedett bőrön ne használják, honnan is tudták volna? Sehonnan. Mert én bizony kizártnak tartom, hogy bármelyikük a vonatkozó jogszabályt és a latin összetevőlistát böngészte és dekódolta volna.

A másik kérdésem: Mikor és mire is használja az anyukák jelentős része a babahintőport?

Bizony épp pelenkázáskor, a pelenkával fedett bőrfelületre.

A következmény pedig – a hiányzó figyelmeztetés miatt - lehet bőrirritáció, bőrgyulladás és kiütések…

Kíváncsi vagy, mely termékekkel adódtak gondok és melyek minősültek megfelelőnek? Ide kattintva megtudhatod!

http://fogyasztovedelem.kormany.hu/node/8447

Ha pedig mélyebben elmerülnél a témában és nem riadsz vissza a jogszabályok olvasgatásától, további információkat találsz az Európai Parlament és a Tanács 1223/2009/EK rendeletében.